Öntudat
„Az Univerzum – ki tudja, hogyan…, de bekerült a fejünkbe.
Ez eléggé csodaszerű dolog.
Mi vagyunk az Univerzum önreflexiója… – mondhatnánk.
Persze… – nem tudjuk, de azért gondolhatjuk.”1
Elvégre az emberiség az eddig megismert Világegyetem egyetlen olyan entitása, amely az
Univerzumra tudatosan reflektál és beszél is róla – még akkor is, ha „az idők során sikerült
kiderítenünk például azt, hogy a Föld nem az Univerzum középpontja. Az is kiderült, hogy a
mindenség csupán 92 elem kombinációiból születik, és hogy az élet maga – nem több, mint az
anyag sajátos előfordulása. Arra viszont nem sikerült rájönnünk, hogy mi teszi az élőt, annyira
különbözővé az élettelentől. Mint ahogy arra sem, hogy az anyag bizonyos kombinációi –
miként tettek szert öntudatra.“2
Az öntudat…, a gondolkodó ösztön – akaraton túli, belső igény, egyszersmind kényszerű lét-
origó.
„Az öntudat a legrejtélyesebb dolog, ami velünk történik.”3
Az öntudat – szívügy.
***
Cor primum vivens, ultimum moriens4
„A szív az első szerv, amely működni kezd bennünk – úgy háromhetes embrió korunkban, amikor talán még édesanyánk sem sejti létezésünket.” Van olyan vélekedés is, miszerint szerveink közül – „utolsóként a szív szűnik meg dobogni.”
„Az anatómiai szív nem fáj, viszont nyugtalan és akaratos szerv, amely 2 milliárd dobbanáson át szolgál minket.”
Szerencse, hogy számolni nem egyszerre tanulunk meg szívünk indulásával. Egyébként is, hogyha két milliárdig kellene számolnunk – előbb-utóbb, biztosan elvétenénk a számolást.
Ellenkező esetben az élet egy nyomasztó visszaszámlálás lenne.
„A tudomány a szívet egy pumpa szerepére degradálta.” De talán nem eretnekség azt gondolni, hogy pont ennek a „lefokozásnak”, ennek a mechanikai leegyszerűsítésnek köszönheti Stark István az életét. Azt, hogy egy extrém helyzet következményeként „találkozhatott” a szívével.
Hogy saját szíve válhatott olyan szívügyévé, amelyik aztán egy másik szívügyét – a művészetét táplálja.
A szívvel való talákozás egyik legextrémebb esete azé „a magyar származású patológusé, aki sikeres szívátültetésen esett át az Egyesült Államokban. Amikor visszatért laboratóriumába, egy üvegedényben – saját régi szíve várta.”
Normális esetben saját szívünkkel nem találkozunk, noha állandóan velünk van. Normális, – bizonyos értelemben – mégis paradox helyzet. Hasonló a Földdel való viszonyunkkal, csak fordított iránnyal. Tudjuk, hogy a Földön élünk, de csak akkor láthatjuk, ha az űrig távolodunk tőle. Nem meglepő módon – ritkán fordul elő, hogy valaki az űrből kontemplálhassa azt az égitestet, amelyen normális helyzetben – földhözragadtan – állni szokott.
***
Szívügyek
Az öntudat rejtélyessége abból következik, hogy nem vezethető le közvetlenül az anyagból. Mégis szüksége van az anyagra, mint valamiféle hordozóra vagy edényre.
Az öntudat olyan entitás, amelynek lelke is van. A lélek jelenvalósága – tény.
Mindenkoron és emberiségszerte elfogadott „axióma”, hogy a lélek edénye: a szív. Az egyetlen kulturális közhely, amelyet – úgy tűnik – senki sem tud és nem is nagyon vágyik lerombolni.
Miért a szív? Miért nem a máj? Miért nem az agy?
Ezekre a kérdésekre választ keresni hosszú és parttalan vállalkozás lenne. Ehelyett tényként fogadom el, hogy valamilyen oknál fogva a szív az a szerv, amelyet globális metaforaként fogadunk el. Esetenként magának az embernek válik a szubsztitúciójává, máskor önálló entitásként van jelen. A szív önmagában kommunikációs médium. Nemcsak anatómiai, de kulturális erőmű is.
Sokaknak cukorból van a szíve. Mások szívtelenek. Vannak, akik a szívükre hallgatnak és azt csinálják, amit a szívük diktál. Egyesek szívből szeretnek, szívből sírnak vagy éppen szívből utálnak. Léteznek kőszívű, de vannak csupa szív emberek is. Néhányan, akiknek a szíve tiszta.
A szívnek nem lehet parancsolni. A szívnek vannak titkai. A szív tud vérezni, dagadni, de megszakadni is tud. Képes összetörni és elveszni.
Van kegyetlen szív, lágy szív, kemény szív. Viszont sokaknak van nagy szíve. Legtöbben szívből sírnak. Van, aki szívvel-lélekkel cselekszik, aki szívét is odaadja, és olyanok is, akik tudnak szívhez szólóan, szívmelengetően beszélni vagy énekelni.
***
Stark István szívügye
Nehéz ügy.
A betegség a szervi működés, illetve a szervi működés valamilyen hiányának egyidejűsége. Saját tapasztalatom szerint – az öntudatban a kiszolgáltatottság, a tehetetlenség és törékenység felismerése együtt van jelen a gyógyulás hiperaktív vágyával. Izolált állapot, amelyben a magányérzet elsöprővé abszolutizálódik. A betegség a „hurokszerűen önmagukba visszatérő gondolatsorok, az abszolút időtlenség vagy éppenséggel a végtelenül lassúvá kitágult idő megtapasztalása, amikor a dolgok és a világ körvonalai csak tompán vagy egyáltalán nem érzékelhetők. Amikor birtokolt dolgaink, az addig felhalmozott tudásunk és tapasztalatunk, vélt vagy valós eredményeink lényegtelennek és kicsinyesnek tűnnek, amikor a világ végtelenül távolivá zsugorodik, amikor az önkifejezés teljesen értelmetlenné válik.”5
Susan Sontag érvelésében: „a betegség nem metafora, és a betegséghez való emberi viszony legigazabb változata (…) az, amely a leginkább meg van tisztítva a metaforikus gondolkodás elemeitől.”6
Arra kell gondolnom, hogy gondolataimban nem Stark István betegségének realitása fogalmazódik meg, hanem az Ő – tőlem független – realitásáról kialakított relatív vagy éppen irreális képzeteim.
Az is eszembe jut, hogy gondolataimban csupán énem fiktív oldala mutatkozik meg. Tudatom személyes, ezért maradéktalanul megoszthatatlan szellemi konglomerátum, amely kinek-kinek csakis a rá szabott, a rá limitált realitás-képzetét jelenti.
Jó lenne, ha az, amit én gondolok Stark István szívéről – találkozna azzal, amit Stark István gondol saját szívéről. Jó lenne, ha gondolataink hasonlítanának.
A képi ábrázolás olykor hasonlít arra, amit valóságnak látunk. Máskor arra, amit képzeletbelinek nevezünk.
Kérdés, hogy mire hasonlít az érzelem? Talán arra, amit léleknek hívunk.
És mire hasonlít a lélek? Talán egy labirintusra.
A kifejezés azért fontos, mert elviselhetőbbé teszi azt, amit kifejez. Vagyis a labirintust. A kifejezés által – a kifejezett olykor kitéved a labirintusból. Kérdés, hogy a kifejező maga kitévedhet-e, egyáltalán ki kell-e,– ki tud-e szabadulni öntudatának útvesztőjéből?
És mire hasonlít a fenyegetettség, az aggodalom vagy a félelem?
Ha kérdezik – nem tudom. Ha nem kérdezik, akkor azt mondom, hogy Stark István Szív-szer-elme sorozatához. Ennek első 58 darabjában az aggodalom – az anatómiai valóságra hasonlító – okának konkrét és felismerhető leképezését látom. Ezeket – a félelem kevésbé valóságra utaló, inkább a labirintus képzetére hasonlító reprezentációi követik, amelyekben a fenyegetettség konkrétuma szofisztikáltabb, – ezáltal szuggesztívebb félelem vízióvá metamorfizálódik. A sorozat később spirális áradásban, kozmikus expanzióban kulminál.
Szerintem okkal.
1 – Tasnádi József: Apória, In: Kat. Apóriák|Puzzlements, MODEM Debrecen, 2022.
2 – Tasnádi József: Menhely, In: Kat. Apóriák|Puzzlements, MODEM Debrecen, 2022.
3 – Martin Rees: brit csillagász és kozmológus, a Cambridge-i Egyetem volt professzora
4 – 2005-ben tagja voltam a Millenáris Parkban megrendezett Szív képei / Images Of The Heart című ismeretterjesztő kiállítás kreatív csapatának. A projekt előkészítése során szerencsém volt együtt dolgozni – Dr. Király László – FETCS, csecsemő-congenitális szívsebész, főorvossal. Király doktor egyrészt szívsebész szaktekintély minőségben, másrészt a szív kulturális vonatkozásainak és a szív művészetben betöltött szerepének kutatójaként – kardinális szerepet töltött be a projekt tartalmi szerkezetének kialakításában és tetemes hozzájárulása volt a kiállítás forrásanyagainak összegyűjtéséhez. Ebben a fejezetben az akkori jegyzeteimből, illetve a pár évvel később megjelentetett – Király László, Lozsádi Károly: Szívparafrázisok – Mítosz, filozófia és művészet a szívről, Medicina Könyvkiadó Zrt., 2013 – könyvből idézek.
5 – Tasnádi József: Desert Inn, In: Kat. Apóriák|Puzzlements, MODEM Debrecen, 2022.
6 – Susan Sontag: A betegség mint metafora, Európa Könyvkiadó, 1983.
2 billion heartbeats
Self-awareness
“Universe – who knows how……, but got into our heads.
This is rather miraculous-like thing.
We are the self-reflections of the Universe… – we could say.
Of course…. – we do not know but we still think.”1
After all, humanity is the only entity of the known Universe that reflects consciously on and speaks about the cosmos – it is true even if “we could find out during the passing time that the Earth is not the centre of the Universe. It has also turned out that everything in the world is born from the combination of 92 elements, and life itself is not else but the specific occurrence of matter. Though, we have not figured out so far what makes the living so significantly different from the non-living. We do not know it either how certain combinations of the matter became self-aware.”2
Self-awareness…, the thinking instinct – is beyond will, it is an inner need, at the same time is an obligate existence-origin.
“Self-awareness is the most mysterious thing ever happening to us.” 3
Self-awareness is a matter of the heart.
Cor primum vivens, ultimum moriens 4
“The heart is the first organ which starts working in us – when we are around three weeks old embryos, when our mother might not even suspects our existence.” According to other suppositions, among our organs “the heart is the last one that cease to exist”.
“The anatomical heart does not hurt, though, it is a restless, wilful organ that serves us through 2 billion heartbeats”.
Luckily, we do not learn to count at the same time with our first heartbeats. Anyway, should we need to count up to 2 billion, we would miss it sooner or later. Otherwise, life would be a depressing countdown.
“Science degraded the heart into the role of a pump.” Though, it might not be heresy to think that István Stark can thank his life exactly to this “downgrading”, to this mechanical simplification. That he could “meet” his own heart as a consequence of extreme conditions. That his own heart could become his own heart matter, that can nourish his other heart matter, his art.
One of the most extreme meetings with the heart “was the Hungarian origin pathologist’s in the US, who returning back to his lab after his successful heart operation met his own old heart in a glass vessel.”
In normal case, we do not meet our heart, though, it is always with us. Normal, but in a sense, paradoxical situation. It is similar to our relation with the Earth, but reversely. We know that we live on Earth but we can see it only from the view of the space. Not surprisingly, it is very rare to be able to contemplate about this planet from space as we normally – quite down-to-earthly – stand on it.
Heart matters
The mysteriousness of self-awareness is implied that it cannot be directly deducted from the matter. Still there is a need for the matter as carrier/medium or vessel.
Self-awareness is an entity that has a soul too. Presence of the soul is fact.
It is an accepted axiom at all times and humanity-wide/throughout mankind that the heart is the container of soul. Seemingly, the only cultural banality no one wishes to destroy.
Why is the heart? Why is it not the liver? Why is it not the brain?
Finding answers for these questions would be a long lasting and shoreless endeavour. Instead, I accept as a fact that the heart is the organ of the globally granted metaphore. Occasionally, it substitutes humans themselves, while at other times it is and independent entity. The heart itself is a communicational medium. Not only anatomical but cultural power station too.
Many people’s heart is made of sugar. Others are heartless. There are those who listen to their hearts and do what their heart dictates. Some love with full heart, others’s hearts weep, and some hate heartily. There are stone-hearted but whole-hearted people too. Some have pure hearts.
The heart cannot be commanded. The heart has secrets. The heart can bleed, swell, but can tear apart too. It can break and perish.
There is cruel heart, soft heart and rough heart. Though, there are many who have big hearts.
Most cry with full heart. There are some, who act wholeheartedly, and give their heart away, some can speak or sing heartwarmingly.
The Heart Matter of István Stark
It is a difficult case. Illness is an organic process, and at the same time it is the lack of something in the organic process. According to my own experience – in self-awareness, the recognition of vulnerability, inability and fragility and the aim of hyperactive recovery work together. It is an isolated state, in which solitude becomes absolute. Illness “is experiencing our loop-like, self-recurring trains of thoughts about absolute timelessness or endless, slowly expanded time, when the outlines of things and the world can only bluntly or not at all/never sensed.”5 In the arguments of Susan Sontag: “illness is not a metaphor, and that the most truthful way of regarding illness () is one most purified of, most resistant to, metaphoric thinking”.6 I must say that in my thoughts not the reality of István Stark’s illness is articulated but my relative or irreal ideas about his – to me unrelated – reality.It comes to my mind that in my thoughts only my fictive side appears. My mind is personal, an unsherable conglomerate, that means our own tailor-made and limited reality-image.
It would be fine if my thoughts would equal with István Stark’s thoughts about his own heart. It would be fine if our thoughts were similar.
Sometimes visual depiction is similar to what we cognise as reality. At other times to what we call imaginary.
The question is what do feelings resemble/take after? Perhaps, that we call soul. And what does the soul resemble? Perhaps a labirynth.
Expression is important because it makes bearable what it expresses. The labirynth. Through expression – the expressed sometimes finds the way out from the labyrinth. We may ask whether the one expressing can find his way out, should he find his way out, need to find his way out from the maze of his self-awareness?
And what does threat, worry and fear resemble?
If it is asked, I do not know. If it is not asked, then I say it resembles to the Heart, body, and soul series of István Stark. In its first 58 pieces I see the concrete and recognisable – anatomical reality like – depiction of the reason of worry. These are followed by the less rationality referred representations of fear that follow the idea of labyrinth and in them the concrete fear is more sophisticated and therefore, they are transferred into stronger visions of fear. The series culminates in spiral flooding, cosmic expansion.
I believe, with reason.
1 Josef Tasnádi: Aporia, In: Kat. Apories, Puzzlements, MODEM Debrecen, 2022
2 Josef Tasnádi: Shelter, In: Kat. Apories, Puzzlements, MODEM Debrecen, 2022.
3 Martin Rees: British astronomer and cosmologist, former professor at the University of Cambridge.
4 I was member of the creative team of the Images Of The Heart exhibition organised in Millenium Park in 2005. During the preparations I was lucky enough to meet Dr László Király, infant-congenital-heart surgeon, chief physician. Doctor Király, on one hand an expert heart surgeon and on the other as a researcher of the heart’s cultural relations and also its role in art, played a significant role in creating the project’s content and also contributed hugely to the collection of the material of the exhibition. In this writing, I am quoting my own related notes and also László Király and Károly Lozsádi’s Heart paraphrases – Myth, philosophy and art about the heart, Medicina, 2013.
5 Josef Tasnádi: Desert Inn, In: Kat. Apories, Puzzlements, MODEM Debrecen, 2022
6 Susan Sontag, Illness as Metaphor, Farrar, Straus and Giroux, New York, 1977, 3.
Podlovics Éva fordítása
