A magyar határtól, azaz Bánrévétől csak 5 km-re fekszik Hanva, ahol Tompa Mihály költő, református lelkész szolgált évtizedeken keresztül. S bár Chanava áll a falut jelző táblán, a gömöri magyarok lakta településen a mai napig őrzik az anyanyelvüket, hagyományaikat, a gömöri konyha minden ízét, zamatát.
A Sajó völgyében, festői környezetben elhelyezkedő Hanva főutcájának bal oldaláról a házak dombtetőről pillantanak le az út túlsó oldalán elhelyezkedőkre. Mintha lenéznék őket. Pedig nem erről van szó. A település földrajzi fekvésének köszönheti, hogy az ott élők vagy felkapaszkodnak a házukhoz, vagy leereszkednek hozzá.
Gömör első és egyetlen kulturális cukrászdája és kávézója is így pillant le ránk. 2019. március 15-én nyitották meg, az Agrárius Kft. és annak vezetője, Juhász István agrármérnök anyagi támogatásával. Az épület homlokzatán a felirat: Cukrászda a hanvai gólyához, alatta: Nefelejcs kávézó. Juhász István fogad, aki a jó szó mellé kávéval és süteménnyel kínál. A kellemes környezetben, fabútorokkal berendezett teremben nyolc süteményből választhatok, ami elég nehéz dolognak bizonyul, hiszen az ember lányának csak egy gyomra van. Miközben a kávémat kavargatom, azt is megtudom vendéglátómtól, hogy büszkék arra, hogy falujuk Tompa Mihályról is híres, s így természetes, hogy reá utaló verséről nevezték el. A kávézó pedig azért lett Nefelejcs, hogy emlékeztesse az utókort arra is, hogy az Agrárius Kft. munkatársai önzetlenül áldoztak saját keresetükből arra, hogy a romos épületet felújítsák és egy kulturális centrumot alakítsanak ki benne.
Mert nem csak süti és kávé várja a betérőket, hanem a Fészek kiállítóterem és emlékszobái is, ahol Igó Aladár fafaragó művész alkotásaiból nyitottak állandó kiállítást; az emlékszobákban pedig Hanva egykori nagyjai és a helyi gyerekek rajzai fogadnak bennünket. „Keressük az utánpótlást, a tehetséges fiatalokat, hogy felkarolhassuk őket” — mondja Juhász István a meggyes süteményt eszegetve. — Ez a kedvenc? — kérdezem.
— Igen. Édesanyám és a feleségem is sokszor sütötte. Itt, Gömörben a mai napig az a szokás, hogy a lagzikba, keresztelőre, ünnepségek alkalmával illik tortát, süteményt vinni az ajándék mellé. Az asszonyok így mutatják meg, hogy mit tudnak. Mert amit az ősök megőriztek, nagyanyáink megtanították a lányaiknak, unokáiknak. Ezek kerülnek az ünnepi asztalokra ma is.
2019. május 8-án nagy ünnepséget rendeztünk Hanván. Gömör két jeles irodalmárának, falunk szülöttének, Tóth Elemér költőnek és a Felvidék krónikásának nevezett, bátkai születésű Mács József írónak avattuk fel a mellszobrát. Ezt is az Agrárius Kft. anyagi támogatásával valósítottuk meg, ám az ünnepségre, amelyen több mint négyszázan voltunk, sokan sütöttek kalácsot, pogácsát és süteményt. Arra kértem mindenkit, hogy ezen a jeles napon mindenhol legyen ott a nemzeti szalag piros, fehér, zöld színe.
Mács Józsi bácsi és Tóth Elemér jó barátaim voltak, s úgy formálták a gondolkodásomat, hogy őrizzük meg mindazt, amit alkottunk, létrehoztunk és maradjunk meg a szülőföldön. De mindenekfelett, maradjunk meg magyarnak. Ők sokat küzdöttek ezért. Minden versükben, regényükben visszaköszönt a tanítás, meg kell maradni magyarnak.
Én a magyarságtudatomat, a hagyományok megőrzésének fontosságát az anyatejjel szívtam magamba. Az őseimet 1620-ig követtem vissza, parasztok, földművelő, becsületes magyar emberek voltak. Engem is erre tanítottak otthon. Még ötéves sem voltam, amikor az édesanyám elvitt Krasznahorkára, Betlérbe, hogy lássam, milyen magyar történelmi emlékek vannak a Felvidéken, s ez beleivódott a lelkembe. Ezért kértem a magyar színű szalag megjelenítését még a tortán is. Így született meg például a páskaházai Mihalik Katalin és édesanyja remekműve, a nemzeti színű torta. Nehéz szívvel szegtük meg a karamell- és diókrémmel töltött, magyar koronával díszített torta-óriást. Sajnáltuk megenni. Ám fotók készültek róla az utókornak. A korona most is itt van az irodámban, és ahányszor csak rápillantok, eszembe jut, milyen jó volt azon a napon magyarnak lenni Hanván.
A mi falvainkban talán nincs is olyan asszony, aki ne tudna sütni. Az én feleségem is csodálatos kalácsokat, süteményeket, remekműveket alkotott. Az ízük ma is a számban van. Miképpen édesanyám főztjének is, aki szintén nagyon jól tudott sütni, főzni.
A gyermekkor emlékeit felelevenítve arról mesél, hogy a vasárnap ünnepnap volt neki és a testvérének, mert akkor együtt ment a család a templomba és együtt ült le ebédelni. Az Isten házába a hívogató harangszó és a tyúkhúsleves illata maga volt a boldogság.
Juhász Istántól sok mindent elvett az élet. A feleségét is. Talán ezért olyan adakozó, másokat felkaroló. Azt vallja: — Ahol tudtam, egész életemben segítettem. Nem tudnék elmenni innen soha, még ha szerényebben élek is. A gömöri magyarságra és emlékeire áldozott pénz nem hiábavaló. Értelmet ad az életemnek.
2019-ben a két felvidéki író mellé odakerült az időközben elhunyt fafaragó, szobrász, Igó Aladár mellszobra is. S megtekinthető az Igó Aladár Szoborpark, amely érték-megőrző és -bemutató hely lett. A felújított hanvai kastély ma Diakóniai Otthon, amely gyönyörű környezetével az idősek megbecsülését hirdeti. A cukrászda és a kávézó pedig a fiatalok megtartását szolgálja.
— Három lányunokám van. Ha ide bejönnek, olyan kulturális csentrumba csöppennek, amely a tudásukat gyarapítja és neveli őket. A kertben felállított hátrom mellszobor üzen. A Fészek Kiállítóterem tanít. Aki ide betér, átérzi ezt és sokszor visszajön Hanvára. S ez nekem mindennél többet ér.
Az elmúlt évtizedek munkáját kitüntetésekkel is elismerték. A Magyar Kultúra Lovagja, a Magyar Örökség-díj és a Magyar Arany Érdemkereszt büszke tulajdonosa.
— Az az igazság, hogy ennek a mozgatórúgója az a magyarságtudat — mondja, amelyet szüleimtől kaptam örökül. Ez az a kulcs, amely kinyitja a múlt emlékeit, és azt üzeni, érdemes megőrizni, tovább vinni és tovább fejleszteni mindazt, amit ránk hagytak. Mint mezőgazdasági vállalkozó, sok embernek adok munkát. Én annak idején Rimaszécsben dolgoztam, de ingáztam, mert mindig is ragaszkodtam a szülőfalumhoz, amely ma is az otthonom. A rendszerváltozás után végleg hazatértem és itthon kezdtem el vállalkozni, mert azt akartam, hogy ne költözzenek el a fiatalok innen, legyen munkahelyük, megélhetésük és maradjanak itthon. Meg akartam mutatni, hogy a gömöriek tehetséges magyar emberek, akik az anyanyelvük mellett hűségesek mindahhoz, amit az elődeik hagytak rájuk.
Abban biztos vagyok, hogy kevés olyan vállalkozó van a Felvidéken, aki anyagi áldozatot is hoz azért, hogy a magyar kultúra, a magyarság fennmaradjon. Juhász István vállalkozó törekvéseiben mecénása ezeknek.
Beszélgetésünk során sokszor elmondta, hogy olyan családban nőtt fel, ahol ez fontos volt. A családi otthon melegéhez, az összetartozás erősítéséhez hozzátartoztak a konyhából kilibbenő ínycsiklandó illatok is. Gömörben ma is készítik a hagyományos ételeket. A savanyú habart bab füstölt hússal, görhő, málé, a laska leves, a káposztalé csipdelttel, a tyúkaló leves, a káposztás sztrapacska, zsíroskrumpli, lekváros bederő, krumpli baba, törött bab, laksa, tárkonyos palócleves. Nem maradhat el a vasárnapi ebéd után a túrós, almás, mákos vagy éppen lekváros kalács, vagy a herőce, mézes szelet, kosárka, vagy a zserbó. Ha az ember kíváncsi rá, még a receptet is megkaphatja.
Én a Gömörben nagyon népszerű és nagymama süteményeként emlegetett zserbóét kértem el, amelyet a következőképpen kell elkészíteni.
Hozzávalók: 40 dkg sima liszt (félgrízes is jó), 25 dkg vaj, 2 db tojás, 2-4 kanál porcukor (ízlés szerint), 2 dkg élesztő (szárított), szükség szerint tej (a tojás nagysága határozza meg, hogy a tészta ne legyen lágy). Ezt összegyúrjuk, majd szétsikálkjuk lapokra. Kétféle lekvárral, barackkal és ribizlivel, ill. őrölt dióval ízesítjük. Az első lapra rátesszük a lekvárt, őrölt diót és porcukrot, erre a második lapot, és azt is ugyanúgy ízesítjük. A harmadikat is, s végül a negyediket a tetejére helyezzük, de arra már nem kerül semmi. Ezt követően sütőbe helyezzük, lassú lángon megsütjük és amikor kihűlt, csokoládéval leöntjük. Azt is megtudtam, hogy ez egy új divat, mert régen csak porcukorral szórták meg.
A betérő vendéget Gömörben az „Isten hozott” köszöntés után nem csak hellyel, hanem kaláccsal, süteménnyel is kínálják. Mert az is máig élő jó szokás a Felvidéken, hogy minden vasárnap sütnek-főznek az asszonyok, s ebéd után édesség kerül az asztalra. Olyan ízek, illatok ezek a gömöri magyar családokban, amelyek eltéphetetlenné teszik a kötelékeket, hazavárnak, és egy életre szólnak.
