Utak-Kanyarok-Szegélyek
Felvidéken, a szlovákok jobban tudnak utat építeni, mint mi, s bár az ország történelme elférne egy söralátéten, van mit tanulni tőlük. Javukra írom, legtöbb helyütt jobban megbecsülik, megművelik a földet és óvják a tájat, mint a határ innenső oldalán. Mert vannak jó példával elöljáró szlovákok is, akik, mint utunk utolsó, rimaszombati állomásán B. Kovács István gömörológustól megtudtuk, tisztelni valóan és korrekten védik a szlovákság érdekeit, és ha némely magyarok is ekként tennének magyar nemzettársaikkal, több dologban is előbbre járnánk. Vannak még, akiknél a bölcsesség a szenvedéllyel, a tisztánlátással és az úriemberséggel kézen fogva jár. Őt hallgatva egy kicsit a rendszerváltáskori Magyarországon éreztem magam, hisz nálunk az effajta gondolkodásmód ritkább, mint az októberi erdőkben a kapitális méretű agancsot hordó szarvasbika.
Mikrobuszunk dupla anyósüléséről jól belátva a környező vidéket és az utat, praktikusságként megjegyeztük, hogy az út menti padka jól látható fehér csíkkal van elkülönítve, és nem holmi murvából készült, hanem a kiváló minőségű aszfaltozott útból lett leválasztva, főleg a kanyarokban jó szolgálatot téve a sofőröknek.
Gombaszög: Erdő-Víz-Ősz, Kő-Fa-Fű
Errefelé az erdő hűvös illata és a víz szaga is más. Legalábbis a Sajóé, ami nem mélyen a folyómederben folyik, hanem feketén is hidegen kanyarogva, a folyóparti fövenyhez dörgölőzik. Az embernek olyan érzése van, mintha egy fényes bőrű vízisikló tekergőzne az összehajló fák alatti zölden hersegő fűtenger között. A táj lenyűgöző. A szoborparkban a mesterek motoros fűrésszel vágják a kőtömböket, míg a közeli kőbánya százféle színének tobzódásával emelkedik a mezők felé, ahol huculok legelésznek. A ló köztudottan zsákmányállat. Fennmaradását évezredek óta, az ínjaiban-izmaiban raktározott menekülési ösztönnek köszönheti. A békésen legelő lovak a biztonságot, a pillanatnyi nyugalmat jelenítik meg a tájon.
Nagy Györggyel, a Gömöri Kézművesek Társulásának elnökével közösen koszorúzzuk meg Tompa Mihály mellszobrát. György a minden körülmények között élni és tenni akaró ember archetípusa, a mindenféle sallang és pátosz nélküli realitás és reménykedés ötvözete. Tompa pedig úgy tekint vissza ránk, amit a Nagy Vízen túli bezzeg-demokrácia alapító atyái és elnökei is megirigyelnének… Milyen jó lenne Tompát klónozva kortársítani. De ha ez egyelőre kivitelezhetetlen is, legalább fogadjuk meg túravezetőnk, Vass Tibor szlogenjét, és próbáljuk magunkat „Tompásítani”. Az utunk során felkeresett Tompa-szobrok, -emlékek és -relikviák aurájában állva kezdtem megérteni, ez messze nem csak egy jól hangzó szóvicc, hanem hús-vér valóság is lehetne.
Hanva: Templom-Harangszó-Temető, Méltóság-Hit-Kitartás
A hanvai lelkészházaspár, Nagy Ákos Róbert és Nagy Andrea négy gyermeket – közöttük egy ikerpárt – nevelve, és a környező települések gyülekezeteit terelgetve, jókedélyt sugározva kalauzolnak minket a hanvai református templom, a temetőkert, a szabadtéri szobormúzeum hármasságában, az örökérvényű „soli Deo glória” igazsága jár a fejünkben. Az Úr alázatosan szívélyes, nagy munkabírású, elhívott pásztoraiban és az általuk terelgetett nyájban teljesedik ki a Teremtő nagysága, akarata és kegyelme, ami itt a hanvai református templom úrasztalának, szószékének, padsorainak és karzatának fájába ivódott, s talán van még a levegőben olyan lehelet, amely Arany János vagy vendéglátó barátja, Tompa Mihály tüdejében is megfordult.
A templombelső puritánságában is méltóságot sugároz. Az úrasztalán sorba rakott helyi Református Újság legújabb száma „Megmaradásunk útja” című írással kezdődik. Igen. Ez a kirándulás nemcsak a felvidéki magyarság, a reformátusság megmaradásának útjáról, hanem valahol a mi megmaradásunk útjáról is szól.
Kilépve a templomajtón koszorút helyezünk el kortársított költőóriásunk síremléknél álló obeliszk talapzatára, miközben Mihályunk fából faragott szobra is éppoly csendes méltósággal uralja a teret, ameddig csak a szem ellát, mint kőből alkotott hasonmásai.
Megemlékezésünk kezdetén a templom óraszerkezete egy bomba időzítőszerkezetének kattogására emlékeztetően jelezte, ideje munkába állni és nekikezdeni a déli harangozásnak. Idilli helye ez a világnak…
A lelkészlak udvarán található kicsiny múzeum relikviáiról vélhetően Vass Tibor a muzeális értékű eredeti okiratok felkent nagykövete fog bővebb értekezést írni, aki percekig leplezetlen lelkesedéssel konstatálta, hogy a kiállított iratok nem ám széfekben őrzött eredeti iratok másolatai, hanem egytől-egyig eredetiek.
Barátság-Tisztelet-Bölcsesség
Munka-Mosoly-Szolgálat-Szobrok-Fejfák-Sírok
Szántó-Vető-Arató
Ebéd előtt sétánk a hanvai szoborparkba vezetett, ahol Igó Aladár nagyméretű köztéri szobrai kaptak méltó helyet, a Hanvay kastély egykori angolparkjában. A kaszaverő, kéveszedő parasztokat ábrázoló alkotásokat még a nyolcvanas években, a rimaszécsi szövetkezet és a falu díszítésére szánták, de a rendszerváltozás után mostoha sorsban részesültek.
Paraszti gyökereim miatt közel áll hozzám Igó Aladár világa, bár mifelénk nem ökörrel, inkább lóval szántottak. Dimbes-dombos vidéken szaporább volt a szántás és a szekerezés is lóval, mint lassú ökrösfogattal. Egyszer én is kipróbáltam, milyen érzés vállon cipelni a vetőmagos tarisznyát, mert kis darab földünkön nem volt értelme traktorral és vetőgéppel forgolódni. Láttam hetvenes éveiben járó miskolci paraszembert, aki a több mázsás hengert két-három fogással egyedül tette fel a laposkocsira, igaz, előtte okosan úgy fordította lovakat, hogy a kerekek a földút nyomvályújában álljanak, így minél kevesebbet kelljen erőlködnie.
Megmaradni nehézségek között, küzdelmesen, mégsem izzadságszagú erőlködéssel, hanem a mindennapi munka eredményébe vetett hittel. Ez érzhető Igó Aladár faragásain, faszobrain és festményein is. A hanvai Fészek Kiállítóterem Igó Aladár életművét bemutató állandó kiállítása az egyszerű vidéki magyar emberekben lévő kiapadhatatlan tehetség példázata, szintúgy a Tóth Elemér költő hagyatékát képező emlékszoba és könyvtár relikviái is. Az udvaron Mács József író és Tóth Elemér költő, két jeles gömöri alkotó mellszobra áll. Mács Ildikó, a miskolci Felvidék Ház vezetője, aki nem mellesleg Mács Józsefnek, a Felvidék krónikásának leánya, egész utunk során olyan bensőséges családi történeteket osztott meg velünk, amelyektől kicsit büszkébbek lehettünk magyarságunkra.
Hanva-Csakazértis-Vadna
Ebéd közben szó esett azért szűkebb pátriánkról: az Avasról, szőlőről, borról. Házigazdáink épp a múlt heti vadnai borkóstolójuk élményeként elevenítették fel a Vadnai Csakazértis Bor-, és Ökogazdaságbeli látogatásukat.
Dr. Tamási András, a gazdaság vezetője, aki egyben az Avasi Présházban székelő Szövetség a Bükki Borvidékért Egyesület elnöke, és a Vadnai Református Egyházközség presbitere is, valamint felesége, Marcsi, mintegy másfél hektárnyi területen törték fel a Marcsi örökségét képező, majd’ két emberöltő alatt az erdő által elbirtokolt földet, és hoztak létre mintagazdaságot. Már megint az a kálvinista, puritán nyakasság…
Kelet-Közép-Európa
Csízben, mintha egy évszázadnyit visszatekerték volna az egyébként is lelassult időt. Csízfürdő régi sétányán békebeli állapotban megőrzött, ma is használatban lévő, favázas, téglából épített fürdőházak sorakoznak egymás mellett, jó szomszédként a parkban ég felé törő, évszázados famatuzsálemekkel. Mintha egy filmforgatás díszlete lenne, bár most kihalt a környék. Nincsenek napernyővel sétálgató, ivókúrát tartó hölgyek, sörözgető, keménykalapos urak, bár nem tudhatjuk, nem leskelődnek-e mégis a függönyök, zsalugáterek mögül.
Főtér-Blaha-Szegénység, Tompa-Petőfi-Arany
Rimaszombat főterének több épülete, akár a Budai Vár, Eger, Veszprém vagy Pápa ékessége is lehetne, valami mégis hiányzik. Az emberek, vagyis inkább a polgárok. Igaz, a városháza előtt esküvőre gyülekező társaság jelent némi színfoltot, miközben a kontrasztot a főtér melletti társasházak között hangoskodók képviselik. Persze, miskolciként egy szót sem szólhatunk erre, bár ez mégsem az Újgyőri Főtér, hanem Rimaszombat történelmi főtere. Blaha Lujza mellszobránál kicsit elidőzve, utolsó koszorúnkat Tompa Mihály egész alakos szobránál helyezzük el, majd meghallgatjuk B. Kovács István gömörológus beszámolóját, Tompa és a szintén ugyanazon téren álló Petőfi szobrának kálváriájáról, no meg arról, hogy a triumvirátus harmadik tagjának, Arany Jánosnak mai napig nem sikerült itt szobrot állítani, és nem a szlovák hatóságok miatt… Házigazdánk — miközben fellebbent néhány fátyolfoszlányt az utóbbi harminc év kisebbségi létének kulisszáiról —, példamutató korrektséggel és tárgyilagossággal beszél azon szlovák politikusokról, akikkel közös ügyeik mentén együtt tudtak működni. Ilyen egy igazi úriember, egy kiveszőfélben lévő embertípus utolsó mohikánjai közül való, konok magyar.
Utóirat: Knédli-Sör-Pacal-Palacsinta
Mert a testnek is jár a táplálék.
