Milla villámszőke, ezt éne, erről éne inkább,
mintsem annyi, de annyi hosszú útmarás
után a kövekről, amiken semmel láthatóan
rakás gyík pucol. Írni fürgén, hogy a pihenő
szenderedés előtti írása vállalhatóan legyen
készre zárt. Éne inkább rögzíteni, a küldés
származása ua., mint a send eredése. Vihar
előtti send. A nyelv háborgása közt vizsláit
zavarni fürgefára, háljanak ott, enni adni a kis
szund előtt a fehér pulinak is, akit becézőn
lefehérpuleszkóznak, inni az iker mudiknak,
a kuvasznak, kockás füzetbe rajzosan puli-
hisztorizálni jövőt, ami nem is kockás. Nem
a keverék jövőről beszélek, nem a füzetecske
énelepkefej-nagyságú négyzetrácsairól. Éjjeli
lepkefejek, nappali repkefajok. Annyideannyi
útmarat végtére kipihenhetetlen strapája.
Str. Apa, apáink sugárútja, akár istené és fáké:
kifűrészelhetetlenek. Fürkész semű fánké lesz
az este, mézfánkká Milla. Annyideannyi íz tolul
az útmart négyzetrács-alakú ízlelőbimbaiba,
bajhiba nincs a kisütésben. Három ember süt-
kérez, egyszerre készre zártat, készre mártat.
Út-salakú színek orgiája a tálca, a rajta kínált
lehetőség. Annyideannyi a szép ropogós
fánkságukban, fánklepke, lepkefánk, énefa
és énelepke, arról semis beszélve, apjukat,
apjaikat élik újra, anyák appjára gyúrogatott
útmarataikat. A villámszőke tobozok közt
toborozza a gyíkfarkakat, játékához gyűjti
egyszerre mind, fogadja magába a természet
ősapját, lágy ölén telepítse újra. Tiszta emotika
a program. Millaszőke villám a sziklába, éne
inkább erről, kifordult fánk dörejéről, legörgő
kőzetről, útmarásról, alvásról, örökre el. Éne
inkább Semlény, a hős: ő nem ijed árnyékától.
