Halad az idő és nemsokára
a kertészeti rovatnál kötünk
ki. Éhomra nyolc, utána százhúsz
perccel tizenkettes vércukor.
Bátorság, a vadonban kell mennünk,
ahol az étkünk erdei gyümölcs,
bodzabogyó s ha találunk, fanyar
madársóska. Kilométerenként
szövegpróba, ellenőrizendő
a hit és a profil. Ha elszöknénk
a jövő elől vajon mi lenne?
A helyzet ajánlja fel, miként
vastagbélnek ürülést a fosás,
az átalakulást? Holnap mi már
nem leszünk elég bátrak vállalni
a kockázatot, azok maradunk,
akik bevallják: fénylik a kertbe
levezető minden második vagy
harmadik lépcsőfok s van, amelyet
a dobermann jelölt meg s amelyet
a cserepes rózsa, édes szívem.
Sweet heart
Time flows and soon enough we’ll
end up at the gardening column.
Morning levels of eight, then a hundred and twenty
minutes later, twelve units blood sugar per liter.
Courage, we must scale the wilderness,
feed on forest fruits, elderberries,
and if we find any tart
wood sorrel. A script rehearsal
at every mile, double-check
faith and profile. If we escaped
the future, what were to come?
Would it follow from situation, like
a diarrheic emptying of the bowels,
this transformation? Tomorrow we shall
have no more courage left to take
risks, so we remain the ones
who confess: there is a shine
on every second or third stair
leading down to the garden, and some
of these were marked by the dobermann,
others the potted rose, sweet heart.
Danyi Dániel fordítása
