Borozgatánk Tompával,
előkerül egy régi történet,
Csokonait mégsem ölték meg
csak nekiszaladt Levotta öklének.
Zenéről folyt a szó s a
költészet legfőbb gyönyöriről,
amikor a múzsafik közt
a szörnyű verekedés kitört,
Vitéz és Lavotta oly
hévvel küzdenek,
jah, egyik se kapta
ajándékba a türelmet.
agarat tolláról
próbál a vers megugatni hernádkakon
a lakban ahol magam lakom
számtalan alakban
nincs semmi megkötés
nem is tart pórázon
vakkant hogyha prózámon
mégis javítani kéne
kakaóscsiga rózsaszörppel az élet
égő szenvedéllyel jőnek a vadméhek
mésztufaképződményről csepegő víz
vájta mély üreg vagyok neked félsz
héh kakuk, kakuk! szólj: meddig élek
mintha az első szerelem utolsó napja
minden nap jöhet egy aszteroida
Sanyi és Miska Tibinél,
Vidáman virít a pipitér,
kies Hernádkakon
éppen ott legott
Sanyi és Miska
dalra fakadott.
A versek úgy születtek, hogy az Erdei lakban Petőfi és
Tompa társaságában más költők is feltűntek.
Sok jó költő egy kis Erdei lakban is elfér.
– Élő, de bánatos e falud itt az óvatag rengetegbe ágyazva ez idő szerént – kondít bele az idilli csöndbe Jó Petőfi Sándor.
– Kak az erdőn, erdő olvasztotta Kak – felel kivárván a fülemüle butykos-kotyogtatós eszmélkedését Tompa, a vendégétől elragadtatott invitátor.
