száraz ágon, hallgató ajakkal
meddig ültök, csüggedt madarak
mely helyen születtem
éppen azon töröm magamat
mit is mondjak Kamillámnak
ha ártatlan erre elhalad
honnan, honnan, fáradt öreg…
gyengül a fény, amely nyugatot ellepi
ködben boronganak a távol képei
már azt sem tudom ím mí vagyok
állattudós, politikos, utazó, színikritikos
az ember az első pillanatra –
maga se tudná miért –
önkénytelenül mondja rá magában: Szegényke!
ah, jajbeszéd, mi létem oka
felfedjem a lét titkait
ne maradjon emberfia és leánya
ostoba
ki jársz hullámon, havas bérceken:
megáldja Isten! vándor, útadat!
egyél Mihály
Kamilla főztjéhez
lil(l)a, füredi villa jár
