Borozgatánk Tompával,
előkerül egy régi történet,
Csokonait mégsem ölték meg
csak nekiszaladt Levotta öklének.
Zenéről folyt a szó s a
költészet legfőbb gyönyöriről,
amikor a múzsafik közt
a szörnyű verekedés kitört,
Vitéz és Lavotta oly
hévvel küzdenek,
jah, egyik se kapta
ajándékba a türelmet.
Beszéltek erről, arról,
amint nyelvükre jött
a zenész csak el-
elmarasztalta a költőt.
Szemében Vitéz most
is szálka lenne még;
ha nem veszti mindjárt
első ütésre eszméletét.
„No csak hitvány egy élet
ez” – gondolta a zenész,
én se remélnék tőle
méltóbb elismerést.
Poharazunk Tompával
örülünk a bornak
Mihályt Gesztelyen verték
meg de ez itt Hernádkak.
Írni vagy nem inni? –
ez most Tompa sora,
én írok jobban, de
ő se ostoba.
Nem keresem kakon a csomót,
az asztalba döföm a kést,
ha az ő poézisét dicséred
netán Csokonai Vitézt.
