Bukovenszky-Nagy Eszter: Hínárrevü
Parnasszus, Budapest, 2024
A fenti cím becsapós, ráadásul képzavarnak tűnhet. Olvasni az írásokat szokták, olvasata is leginkább csak a többféleképpen értelmezhető, magyarázatot igénylő szövegeknek lehet. De a revü színpadi előadás, szórakoztató program. A néző nem olvasó. Különösebb elmélyülést nem igényel a könnyednek tűnő, zenés, táncos produkció. A hínárrevü pedig ismeretlen műfaj. Az értelmező szótárakban hiába keresnénk. Nincs ilyen szavunk, legalábbis eddig nem volt, mert most már van. Főnév. Tulajdonnév. Irodalmi alkotás címe. Bukovenszki-Nagy Eszter első verseskötete. Ez már olvasható! Sőt, érdemes elolvasni. Az értelmezése, a lehetséges olvasata viszont már a címlapon megakaszthat bennünket.
A Parnasszus Könyvek fiatal költőknek indított Új vizeken sorozatában megjelent kötet borítóján fart fordít egymásnak a hínár és a revü r betűje. Pontosabban csak az előtag utolsó betűje néz vissza a szó elejére, az utótag első betűje viszont előre tekint, ahogy kell, a szó vége felé. No, ennek kapcsán már elmélkedhetnének a misztikus témák kedvelői, esetleg a jövőkutatók, az életvezetési szakértők, lélekbúvárok és egyéb bölcselkedők. Megerősítheti ezt a feltételezést, hogy a szerző – a kis könyv hátsó fülén közölt – életrajza szerint „betűbolond”, ráadásul filozófia szakot végzett. De ha lapozunk tovább, az előlapon és a főcímlapon a nagybetűvel szedett HÍNÁRREVÜ első R betűje is hagyományosan balról jobbra néz. Tehát a címben csak a borítón történt a farfordítás, az pedig a kötetet tördelő, borítót tervező Takács József „betűmesterkedése” lehet.
Felvetődhet az a kérdés is, hogy kerülhetett a borítóra a hínárok fölött lebegő, női arcot sejtető kép? A képzőművész, Hahn Petra a versek hatására festette a képet? Vagy feladatot teljesített? Esetleg a kép sugallta a címet?
Jó cím ez a Hínárrevü. Az olvasó azonnal keresni kezdi a címadó verset. De a tartalomjegyzékben nem találja. Aztán újra és újra olvassa mind az ötvenkilenc verset. De sehol egy hínár, sehol semmilyen revü. A fülszöveg szerzője, Vass Tibor József Attila-díjas költő is úgy kezdi a könyvajánlót, mintha ez egy találós kérdés lenne. „Mi az? Földobjuk hínár, leesik revü.” De választ nem ad. Inkább arra a szerinte „találó kérdésre” felel, hogy mit vinne magával egy lakatlan kontinensre. Azt állítja, a Hínárrevüt biztosan vinné. A magyarázat pedig olyan talányos, ahogy csak Vass Tibor tud a szavakat kiforgatva rejtélyeskedni. Íme: „Föl-földob, hogy tudom is, meg nem is, miért rendez revüt a hínárszín-társulatnak. Ha a földobás lehet maga a válasz eme első kötet találón kérdező ’Mi az’ ára, akkor általa válhatna költőasszony a versíró lányból. Tudjuk, mi a bejutás ára: tisztaszoba-kulcs a lábtörlő alatt.” Végül még az utolsó bekezdésben idősebb költőként biztatja a pályakezdő kollégát. Ha elkészült az ifjabb szerző tízéves kora óta vágyott saját kötete, „valóra vált akarása garancia lehet a vágyott helyre történő bejutásra.” (Most aztán törheti a fejét az olvasó, hol az a tisztaszoba, és egyáltalán, mi az.)
A sejtetés, a rejtőzködés a Hínárrevü szerzőjére is jellemző. A kötet hátsó fülén közölt életrajz is szűkszavú. „Bukovenszki-Nagy Eszter betűbolond, hiperérzékeny, rapszodikus, viráglelkű hippi. Szivacsként issza magába a környezetét, és transzformálja verssé a tapasztalatokat. Filozófia szakot végzett, szabadúszó szerkesztőként és kreatív szövegíróként keresi kenyerét, főhadiszállása Acélváros.” Ennyi. Viszont a verseiben mindent kibeszél – kocsmázásról, bulikról, szerelemről, csalódásról, féltékenységről, házasságról, családról, magányról, leginkább magáról. De időnként szerepet vált, mintha az ismerősök, barátok helyett sorolná a tényeket vagy mondaná a véleményét például a gyermekvállalás ürügyén a mai világról, benne a fegyverropogásról, a bizonytalanságról, az ököljogról, az erőszakról, a természet pusztulásáról, a rohanásról. Mintha saját tapasztalata lenne, de közben bárkit szembesíthet olyan megélt helyzetekkel, amikor részegen üvöltözik az apa, vagy a szótlanságával büntet az anya. A fene nagy kollektív tudásunk része az is, amikor nyaranként pénteken négykor felzúgnak a fűnyírók, majd folyamatosan szisszennek a sörök. Néha egészen hétköznapi dolgokat sorol a versben – a hálószobában csak ez egyik oldalon laposodik a párna, sima a lepedő, lassabban fogy a kávé –, sehol egy költői kép, patetikus megfogalmazás, mégis kegyetlenül fáj, hogy ezekben az apróságokban is megmutatkozik a szeretett személy, a társ hiánya. Vagy a vizes papucs cuppogását idézve, tengerparti nyaralást sejtetve egyetlen csók kapcsán a mindenség, a végtelen idő része lesz maga is. „…amikor hirtelen megcsókoltál, / éreztem a dinnye ízét, most kóstoltad éppen, / a hűvössége még a nyelveden tapadt. / kezed az arcomra simítottad, / ínyemet átjárta az érett gyümölcs ízű odaadás, / és mint gleccserbe fagyott mamutkoponya, / szorulunk a kövülő emlékek közé.”
A kötetet – a főcímlap hátoldalára nyomtatva – Döncinek, Medvesnek, Amassa Mordeznek, Muszkónak és Pötyinek ajánlotta a szerző. Viszont amikor a 2024-es könyvhét egyik újdonsága lett a Hínárrevü, megszaporodtak az olvasók és a lehetséges olvasatok is.
(Miután 2024. szeptember 28-án a hernádkaki Tompa Pikniken, a 32. Önök kerték Spanyolnátha Kertfesztivál végén megkaptam Bukovenszki-Nagy Esztertől a nekem dedikált példányt, azóta sem tudom, mi az a Hínárrevü. Azt meg pláne nem, hogy másnak mit jelent. Mindegy is. A lényeg, hogy működnek a versek.)
