A magyar nyelv érzékletes kifejezést használ a szív munkájának megnevezésére amikor azt mondja, hogy a szív dobog. A dobogás nemcsak hangadást jelez, nemcsak ritmikus mozgó tevékenységet, hanem tartósságot is, a teljes életen át végzett szolgálatot. Amíg „a szív viselőjében” élet van, a szív dobog. Embrió kortól a halál pillanatáig.
Fontos érzékszervünk a szem is, ami azonban a szív élethosszú tevékenységének nyomon követésére nem képes. A látás az emberi test mozdulatait, reakcióit jobbára képes felfogni, követni és minősíteni, de a „legfőbb mozgató” élethosszan át tartó mozgását nem. Nem látjuk, hogy a szívünk dobog. Az orvostudomány és a távközlési technika együtt azonban lehetővé tette, hogy az emberi test és környezete között ezt a néhány centiméteres távolságot leküzdve betekintést nyújtson a törzsfejlődés évmillióinak titkaiba.
Mondhatnánk, hogy a szívdobogás minden személynek legbensőbb magánügye, amelyet legfeljebb gyógyítási szándékkal tár mások elé. Engedékenyebbek vagyunk ma, vagy talán más szívek megsegítése érdekében engedünk betekintést orvosnak, természettudósnak, művésznek legféltettebb kincsünkbe?
Ha egy kívülálló előtt váratlanul „megnyílik” egy embertársa szíve a monitoron keresztül ahogy dobog, teljes szerkezetében, működésében, végtelen bonyolultságában, érzékelhetjük beilleszkedését is az emberi szervezetbe, alkotóelemei mérhetetlen, ritmikusan mozgó közösségébe és teljességébe a világrend egyik legharmonikusabb, legsokoldalúbb „önjáró” teremtményeként. A világegyetem működésének, harmóniájának egyik megtestesítőjét látjuk magunk előtt, a világ teljességének működését. A szív alkotóelemeinek teljességét, belső rendjét és kapcsolódását a test további részeihez „csak egy (másik) szív” képes teljességgel felfogni. A monitor előtt álló orvos, tudós szigorú biztonsággal szemléli és azonosítja a szerveket, a művész azonban valahová a szív mögé, a test mögé, a világrend és az elhömpölygő idő mélyére és mindezek együttműködésére tekint.
Minden élő a nem-élőből keletkezett, és a nem-életbe fog visszatérni, s noha életét egy korábbi életből kapja, majd egy következő életnek adja tovább, eközben útja kivezet az élők világából. Minden szív (az ezer- és százmillió volt, élő és leendő) azonos vagy nagyon hasonló szerkezetű. Hogyan? – kérdezi a szívet megdobogtató élő, monitor-képet szemlélő orvos vagy tudós. A szívet a monitoron ámulva nézi, s a vizsgált személy bensőjében és a saját mellkasában is azonosnak, egy-eredetűnek és egy-szándékúnak érzi.
Az alkotó más utat követ: „szemtől a szívig”. A szívet érhálózat rengetegében, a szomszédos szervek ölelésében-szorításában látja, miközben azt csodálja, miként képes a szív ilyen szűkre zárt helyen dobogni. Távolabb lépve a szívet a mellkasba, a bordák közé illeszti, s a szív főbb ereit is észreveszi. Kezd kirajzolódni az a szimmetrikus alakzat, amelyet a közfelfogásban a szívvel szoktak azonosítani. A szív a végtelenség érzetét kelti a szemlélődőben, az emberi test egészében elhelyezve pedig „a végtelenség sokszorosát” érezzük. A szervezet szimmetriáját mi sem érezteti jobban, mint az ember széjjel tárt két karja, a bordák védő hálója, amely a szívet védi. A széjjel tárt kezek a keresztalakot sugallják, az emberi test egyensúlyát a világban, a minden irányba tartó érdeklődést, a világ befogadásának szándékát és az ember és világ örök kapcsolatának megszemélyesítőjét, a keresztre feszített Megváltót.
A művész a monitoron saját szívét látja. A korban és térben végtelen számú szív közül azt az egyetlent, amelyet ő birtokol, amelyért felelősséggel tartozik, és amely időnként neki felel. Működése rejtélyes titok számára, dobogása neki szól. Öröm-e látni az embernek a saját szívét? – kérdezi a szívét sosem látott, de egész életében érző ember. Talán igen, talán nem… Ugyanezt, ugyanúgy dobogja nekem is, mint mindenkinek. De a művész a dobogást másképp érzékeli: minden egyes lüktetésbe belegondol, beleérzi a testi, szellemi valóságot, amit megfogalmaz, és a világgal megoszt. És ezt a világnak szóló munkát egy szív végzi, most, a szemünk előtt! Éppen úgy dobogva, mint más szívek – csak mégis egészen másképp, ahogy a szívét néző személy akarja. Ahogy szíve „szemrevételezése” után kidobogja magából.
Emlék, fénykép, rajz, rézkarc, rejtélyes festmény, márványból-kőből faragott szobor lesz az alkotó ember élménye, egyéni megfogalmazása, életművének része. Azé szívé, ami emberré tesz, ami életet ad.
The Heart in front of us
The perceptive expression of Hungarian language for the work of the heart says the heart beats. Beating does not only mean vocalisation, neither the rhythmical, moving activity but endurance, a life-long service too. While in ’its bearer’ there is life, the heart beats. From embryo state to the moment of death.
The eye is also our important sense organ, though, it is not able to follow the life-long activity of the heart. Visual sight is able to perceive the movements of human body, and is able to follow and label its reactions, but not able to follow the lifelong movements of ‘the most important mover’. We cannot see how our heart beats. However, the co-work of medicine and telecommunication made it possible to ‘conquer’ the few-centimetre-long distance between the body and its environment and to present the secrets of millions of years of evolution.
We could say that heart beating is the innermost privacy of a person, that can be disclosed only for the purpose of medical reasons. Are we more permissive today, or we just want to help others with the doctors’, scientists’, artists’ introspection into our most feared treasure?
If the heart of a human is suddenly ‘opened up’ in front of a complete stranger through a monitor, the way it beats in its total structure, how it works in its endless complexity, we can perceive its integration into the human constitution, into the community and wholeness of its countless and rhythmically moving constituents as one of the most harmonic and most versatile ‘self-propelled’ creature. We visualise in it the embodiment of the work and harmony of the universe, how the world works in its entirety. The complexity of the constituents of the heart, the inner structure and connection to other parts of the body can only be comprehended by another heart thoroughly. The GP or scientist standing in front of the computer view and identify the organs with strict certainty, though, the artist takes his glance somewhere behind the heart, behind the body to the world order, the depth of passing time and their cooperation.
Everyone alive comes from non-existence and will return to non-existence/there, though, life was also given by an earlier life and will be transferred to another life. This way will lead out to non-existence. Every heart (the hundred- and thousand-million past, alive and future) is similar or very alike-structured. How? – asks the heart-bearer person, the GP or the scientist watching the screen. Having astonishingly seen the heart, they feel it similar, same-originated and same-intentioned both inside the examined patient and in their own chest.
The artist follows another path: ‘from eye to heart’. They see the heart among a great deal of veins, in the embrace-gripping of nearby organs while they are amazed by the heart-beat coming from such a narrowly closed place. Stepping further, they place/fit the heart in the chest, among the ribs and they recognise the main arteries of it. The symmetric form starts to be outlined that is commonly identified with the heart. The heart calls forth infiniteness in the witness, and placing it in the body we feel ‘multiple vastness’. The symmetry of human body cannot be better exemplified than with both spread arms, or the ribs protective net to save the heart. The spread arms suggest/refer to the form of a cross, the balance of human body in the world, the many-sided interest, the intention of accepting the whole world and the personification of humans in the world, the crucified Saviour.
The artist views his own heart on the screen. The only one he owns from the endless in time and place, the one he has responsibility for and the one sometimes answers to him. Its work is mysterious secret; its beat is for him. Is it joyous to see our own heart? – asks the person who has never seen but lifelong felt one’s own heart. Perhaps yes, perhaps not….The same beats for me and for everyone. The artist feels the beat differently: every single pulse is thought about, the physical, spiritual reality is felt that is expressed and shared with the world. And this process is worked out right now, in front of our eyes by a heart! The beat is similar – but somehow totally different.
Memory, photo, drawing, copper engraving, mysterious painting, statue of marble-stone will be the experience of the artist, the original expression, part of an oeuvre. Part of a heart, that makes us human, that gives life.
Podlovics Éva fordítása
