A nemzeti identitás
mostanság biz’ kékeslilás.
Hideg nagyon ez az önkényuralom.
Ide-oda kerget már a tudatom.
Kihagyom a várost, irány a hegy!
Most kell nekem a turistajegy.
Ahova lépek, ott hó terem,
végre ez nem egy kórterem.

A kertben kanyarog
a Szinva kis ága,
mögötte közvetlen
Herman peleháza,
szülőföldje ez itt,
s vadászterülete,
cserreg rajta szarka,
csattog fülemüle.

A tanösvényen át,
ahová időzni jöttünk,
elmélkedéssel múlatjuk magunkat.
Már hogyne kellethetnénk
saját bájakat, filózunk,
tennénk a szépet
a fáknak, de gallyra menő
életünkkel bajosan
vághatunk itt fel, meg kérges
emlékeinkről lehántolt,
gyantás elméletekkel.

A körtornácon hárman ülnek:
Kamilla, Ottó és Mihály.
Ezt nevezem én szülőföldnek,

a gyökereink öröklődnek,
ide a múlt aludni jár.
A körtornácon hárman ülnek:

mintha pacsirták volnának és gémek,
s elrepülne fölöttük egy sirály,
Ezt nevezem én szülőföldnek,

jönnek a madarak, a sárgák és a zöldek,
egy könyvből tudom, melyik mit csinál.

Milla villámszőke, ezt éne, erről éne inkább,
mintsem annyi, de annyi hosszú útmarás
után a kövekről, amiken semmel láthatóan
rakás gyík pucol. Írni fürgén, hogy a pihenő
szenderedés előtti írása vállalhatóan legyen
készre zárt. Éne inkább rögzíteni, a küldés

származása ua., mint a send eredése. Vihar
előtti send. A nyelv háborgása közt vizsláit
zavarni fürgefára, háljanak ott, enni adni a kis
szund előtt a fehér pulinak is, akit becézőn
lefehérpuleszkóznak, inni az iker mudiknak,
a kuvasznak, kockás füzetbe rajzosan puli-